1526-ban Lajos már márciusban tudta, hogy Szulejmán hadjáratot tervez Magyarországra, ezért 1526. április 24-én úgy határozott, hogy össze kell hívni a hadsereget. A magyar csapatoknak július 2-án kellett volna találkozniuk Tolnán. Ez a kései időpont  volt a magyar hadvezetés első hibája. A török hadak, már június 30-án Nándorfehérvárnál tartózkodtak, így az az esély, hogy a határon küzdjenek meg velük elveszett. Az találkozási időpont csak akkor lett volna releváns, ha Nándorfehérvár magyar kézen van, így a felmentő sereg éppen oda érhetett volna. Nándorfehérvár után Pétervárad volt a legfontosabb kulcs az országhoz, ezért létfontosságú lett volna a várat felmenteni vagy minél tovább elhúzni az ostromot. De sajnos július 2-án egyetlen katona sem állomásozott Tolnán (maga a király sem), így a felmentő seregben sem bízhattak a védők. A védők felkészületlenül várták az ellenséget és még így is sikerült 13 napig kitartaniuk (július 13-27). 

Ezért érdekes végig gondolni, hogy mi lett volna, ha a vár védői felkészültebbek lettek volna. Valószínű, hogy sikerült volna a szultáni sereget kivéreztetni és így a hadjárat itt befejeződött volna. Szomorú tény, hogy maga a király is csak július 20-án vonult ki Budáról ezzel könnyelműen azt jelezte, hogy még ő sem tartja fontosnak a tolnai találkozást.

I. (Nagy) Szulejmán török szultán, és II. (Jagelló) Lajos magyar király a szembenálló hadseregek főparancsnokai

A magyaroknak még volt némi esélyük, hogy Dráva vonalán védekező állást vegyenek fel, de Újlak eleste mindent megváltoztatott. A magyar seregnek esélye sem volt Eszékre érkezni a szultáni sereg előtt. A közelben állomásozó Tomori Pál és 10 000 katonája nem merte vállalni az összecsapást a szultáni sereggel, ami jó döntés volt, hiszen a magyar seregnek nem volt tüzérsége. Így a legközelebbi csata helyszíne Mohács volt. Esetleg a kedvező fekvésű Krasicánál lehetet volna csatát vállalni, de a magyar szállítóhajók késése (amelyek a tüzérséget szállították) miatt ez lehetetlen volt. Az utolsó esély, hogy a csatát elkerüljék augusztus 22-én érkezett a királyhoz.  Szapolyai János javasolta a királynak a visszavonulást, mivel serege még csak Szegednél volt és biztos volt, hogy nem érkezik oda a csatára. Viszont augusztus 19-én tartott haditanácson Tomori Pált és Szapolyai Györgyöt választották vezéreknek, és ők már a mohácsi síkot jelölték ki az ütközet helyéül. Sőt augusztus 20-án elkezdték a tábort is építeni. A király szerette volna a közelgő végzetet elodázni, de Tomori hallani sem akart erről, sőt Krasicához vonult és az itt lévő 10 000 katonájával próbálta hátráltatni a török előrenyomulást. Tomori katonái nem voltak elegen  a török sereg legyőzéséhez, de sikeresen feltartották őket. Végül augusztus 22-én, rögtönzött haditanácson döntöttek és a király ötletét elvetették. Megerősítették, azt az elgondolást, hogy Mohácsnál kell megvívni a csatát, viszont Tomorinak is megtiltották, hogy Krasicánál vívja meg a saját csatáját. 

Mennyire volt jó döntés Mohács választása

Fentebb részleteztem, hogy a mohácsi sík kiválasztása kényszer volt, hiszen a korábbi összecsapás lehetőségeit vagy a magyarok tétovázása vagy pedig a török sereg gyors mozgása húzta keresztül. Augusztus 22-én a magyaroknak csak kettő választásuk volt visszavonulni vagy Mohácsnál csatát vállalni.  

Tomori Pál kalocsai érsek, a felvonuló magyar hadsereg egyik fővezére

Tomori Pál és társai terve ésszerű volt, hogy a hatalmas török hadsereget darabokban megsemmisíteni, amíg átkelés zajlik. A szultáni hadsereg három lépcsőben haladt előre. Az elsőben az akindzsik, másodikban a ruméliai hadsereg és utoljára az anatóliai sereg a szultáni sereggel. Az első és a harmadik lépcső között 1-2 napos távolság volt, amivel bizonyára Tomori Pál is tisztában volt és ezt ki akarta használni. A sereg sebezhetőségével maga a szultán is tisztában volt és ezért a lassabb, de biztonságosabb átkelést választotta. Mohács mellet szólt még, hogy fekvése miatt a védők előnyben voltak, hiszen a nagy török sereg nem tudott kibontakozódni. Ezzel a szultán is tisztában volt, hiszen a mohácsi síkhoz nem a teljes sereget rendelte. A magyarok joggal reménykedtek, hogy a védekező állásaikból képesek legyőzni a kifárasztott török sereget. A török seregnek pihenésre volt szüksége a krasicái ütközetek után, sőt az élelemből is kezdtek kifogyni, így fontos volt a mohácsi kikötő megszerzése, hogy a török szállító hajókat fogadni tudják, de a kikötő és a törökök között ott voltak a magyarok. A magyar hadvezetésnek  voltak ésszerű érvei Mohács mellet  de kettő tényezőt figyelmen kívül hagytak. A csata napján a magyaroknak semmilyen információjuk nem volt a török sereg méreteiről és tartózkodásáról, ez a csata elején fog hibás döntést eredményezni. Ráadásul a magyar sereg végig defenzív gondolkozású volt, így kivitelezhetetlen volt Tomori azon elgondolása, hogy védekező állásból megsemmisítsék a török elő sereget. Hiszen semmi akadálya nem volt annak, hogy ha az akindisz nem bírnak a magyar sereggel, akkor bevárják a szultáni sereget. 

A magyar és az oszmán sereg felállása, és hadmozdulatai részletesen feltüntetve a domborzati viszonyokat melyek szintén nagy befolyással bírtak a csata kimenetelére

Véleményem szerint jobb lett volna visszavonulni és Szapolyai János seregeivel egyesülni. Igaz, hogy ország jelentős részét fel kellett volna adni és a törökök utánpótláshoz jutottak volna, de ezután a felperzselt föld technikájával ismét el lehetett volna nyújtani az utánpótlási vonalat. Nehezebb lett volna alkalmas csatateret találni, de legalább több emberrel rendelkeztek volna és offenzívebbek lehettek volna a magyar hadak. Így az új csatatéren kihasználhatták volna a magyar lovasság erejét (Az első cikkben a magyar és a török lovasság harcmodorát jellemeztem.), amitől a védekező állás megfosztotta őket. 

A következő cikkben csatát fogom elemeire szétbontani. Megvizsgáljuk a magyar hadvezetés téves gondolkozásának az eredményeit

Források:

Rubicon folyóirat 2020/1

Kings and Generals - Battle of Mohács Mohácsi csata (dokumentumfilm)

.

Írta: Bereznai István

Képeket szerkesztette és illesztette: Gyenge Dániel