Gyakorta lehet hallani, hogy a Magyarországot elárulták azzal, hogy nem segítettek neki 1526-ban és utána sem kapott az ország érdemi segítséget. Magyarországot magára hagyták. Az emberek legnagyobb része ezt a teóriát egy legyintéssel elintézi, de érdemes megvizsgálni, hogy Európa többi országa mit csinált ebben a végzetes és egyben sorsdöntő esztendőben. 

Portugália

A 15. század elején a portugál királyok stabilizálták az ország államrendjét, megszilárdították hatalmukat. A tengeri hajózás fejlődésének eredményeként Portugália lett Európa legjelentősebb gyarmatosító hatalma.Ebben a fejlődésben nagy szerepet játszott Tengerész Henrik, aki megalapította a sagresi tengerészeti iskolát. Bár a herceg nem gyakran járt a tengeren, érdemeit nem lehet elvitatni.

A portugálok eltanulták az araboktól a part menti hajózás tudományát, már használták az iránytűt, és sokat fejlődött a földrajzi helymeghatározásuk is. Flottájuk alapját a karavella és a nao hajótípusok alkották. A karavella gyors, kis hajó volt (6 méter széles és 20 méter hosszú), míg a nao tekintélyt parancsoló méretekkel rendelkezett (27 méter hosszú és 8 méter széles).

A portugálok a közvetlen utat keresték Indiába, tehát az afrikai kontinenst akarták megkerülni, amit Vasco da Gamának 1498-ban sikerült is teljesítenie. 

1494-ben Portugália és Spanyolország a tordesillasi szerződésben megállapodott a világ felosztásáról. Portugália kapta a világ keleti felét, míg Spanyolország a nyugati területeket.

Tehát nem meglepő, hogy a 16. századtól Portugália hatalmas gyarmatbirodalmat épített ki azáltal, hogy lakatlan szigetcsoportokat telepített be, és kihasználta a technológia fölényét. 

Képen: Jobb szélen: a tordesillasi szerződés területi felosztása, Bal szélen: a szerződés megkötését ábrázoló grafika, amelynek központi alakja a római pápa. 

A portugál világhatalom kiépítésének lépései

 Brazíliától Indiáig érdekeltségeket tartottak fenn. Ezek közül a legfontosabb az
Arab-tenger volt, amit könnyedén foglalt el erőszakkal a már meggyengült arab törzsektől. A 15. század végén viszont megjelent az Oszmán Birodalom, ami részt kívánt szakítani az Arab-tengeren folyó kereskedelemből. Az apró Portugália képtelen volt ellenállni az oszmán és az időközben megjelenő holland nyomásnak. 

Az ország egyetlen esélye az volt, hogy az Oszmán Birodalmat kétfrontos háborúra kényszerítse, vagyis keleten a portugálokkal, nyugaton a magyarokkal kelljen hadakoznia. Így Portugáliának érdeke lett volna, hogy az oszmánok minél több energiát fecséreljenek el Európa meghódítására. De sajnos az általuk kiépített birodalom 1526-ra megroppant mind gazdaságilag, mind katonailag. Ez a lejtmenet nemcsak a törököknek köszönhető, hanem az egyre erősödő európai nagyhatalmaknak, ill. Portugália saját földrajzi és gazdasági korlátainak. 

Az 1520-as évekre Portugália képtelen volt anyagilag támogatni a nehéz helyzetben lévő Magyar Királyságot.

Magyar Királyság és szomszédai - Velence és Lengyelország

 Magyarország a történelemben bármikor számíthatott két hatalom támogatására, ha az oszmánok ellen kellett hadakozni. Viszont a 16. századra mindkettő az Oszmán Birodalommal szemben engedékenyebb politikát folytatott. 

Velence csúfos katonai kudarcot vallott a tengeren, így kénytelen volt az oszmánokkal békét kötni. Ráadásul a békekötés után az itáliai ügyekben avatkozott be, így a kimerültség szélén álló városállam képtelen volt segítséget nyújtani a Magyar Királyságnak. 

A lengyel és a magyar korona is a Jagelló-ház oltalma alatt állt, de ekkor már a dinasztia a gyengülés jeleit mutatta. I. János Albert 1497-ben vereséget szenvedett Moldvában a törökök ellen, ezt követően békés viszonyra törekedett velük. Sőt Lengyelországnak le kellett mondania a fekete-tengermelléki területekről is. Ezután az országban politikai belviszály alakult ki a földbirtokosok két rétege, a nagybirtokos mágnások és a nemesség között. Mindkettő célja az volt, hogy újabbnál újabb gazdasági és jogi előnyöket csikarjanak ki az uralkodótól a másik fél kárára. Lényegében az 1530-as évekre Lengyelország saját magát bénította meg.

 A 16. század elejére Magyarország elveszítette potenciális szövetségeseit, és ezt a magyarok is érzékelték. A volt szövetségesei vagy Itáliaiban harcoltak, vagy önmagukat kellet megvédeni, így nem volt szabad erőforrás hazánk megsegítésére. A magyar politika az 1520-as évekre megerősödött Habsburg-orientációval sem tudta érdemben ellensúlyozni szövetségesei hiányát. Hiszen a Habsburgok inkább a saját rövidtávú érdekeikért háborúztak, és úgy gondolkoztak, hogy Magyarország eddig is meg tudta magát védeni, ezt követően sem lesz gond. 

Képen: Jobb szélen: A Velencei Köztársaság kiterjedése a 15.-16. százasban, Bal szélen, a Jagelló-dinasztia Lengyelországot, Csehországot, Magyar Királyságot magába foglaló birodalma - Lengyelország (a litván nagyfejedelemséggel együtt) 1386-tól, Csehország a 15. század végén került a Jagellók befolyása alá, a Magyar Királyság felett 1440-1444 között, és 1492-1526 között uralkodott a dinasztia. 

Habsburgok megjelenése Magyarországon

 A kitűnő diplomáciai érzékkel megáldott III. Frigyes és I. Miksa dinasztikus politikájának köszönhetően Miksa unokája, V. Károly (a spanyol trónon I. Károly) császár már Burgundia keleti felét uralma alá hajtotta, ill. Németalföld és Spanyolország felett is rendelkezhetett. 

Viszont a Magyar-és Cseh Királyság sorsába a 15. század végén elvesztették beleszólásukat. Ám hatalmuk visszaszerzésére remek lehetőség volt az 1506-os Habsburg–Jagelló örökösödési szerződés, és az 1463-ban III. Frigyessel kötött bécsújhelyi béke. Ennek értelmében V. Károly öccse, Ferdinánd feleségül veszi Jagelló Annát, Ulászló esetlegesen születő fia pedig Ferdinánd húgát, Máriát. Ez összhangban volt Habsburg Miksa mottójával: „Háborúzzanak mások, te, boldog Ausztria házasodj!”

 Az 1526. augusztus 29-én zajlott mohácsi csata eredményeképpen a gyermektelen II. Lajos örökébe Ferdinánd léphetett – igaz, Szapolyai János fellépésének, az Oszmán Birodalom hódításának és az Erdélyi Fejedelemség kialakulásának köszönhetően egészen a 18. századig csak Magyarország egyes nyugati és északi területei álltak gyakorlatilag Habsburg igazgatás alatt. 

Képen: A Habsburg-ház két ága, a spanyol Habsburgok és az osztrák Habsburgok ága, miután V. Károly 1556-ban lemondott uralkodáshoz való öröklött jogáról, a világbirodalom két részre szakadt, a spanyoloké lett az amerikai gyarmatbirodalom, és Németalföld, az osztrákoknak pedig Ausztria, és 1526-tól a Magyar Királyság jutott osztályrészül. 

A spanyol világbirodalom kialakulása

 A 15. század végén Afrika megkerülésével Portugália megnyitotta az indiai kereskedelmi utakat, amelyekből hatalmas profit származott. Spanyolország Kolumbusz útjainak szponzorálásával csatlakozott a felfedező és gyarmat alapító tevékenységhez. A portugálokkal való kezdeti súrlódásokat az 1494-ben megkötött tordesillasi egyezménnyel sikerült megoldani: eszerint a Zöld-foki szigetektől nyugatra húzódó demarkációs vonaltól nyugatra eső területek (gyakorlatilag a mai Kelet-Brazília kivételével egész Észak- és Dél-Amerika) a spanyol érdekszférába tartozott. Kezdetben az Újvilág csalódást okozott, mert a karibi indián törzsekkel nem lehetett olyan jövedelmező módon kereskedni, mint Indiával. A 16. század elején azonban kalandorok (konkvisztádorok) kis csapata megdöntötte az azték és az inka civilizációkat, ezenkívül hatalmas mennyiségű nemesfém jutott a korona birtokába is. Az 1520-as években megkezdődött a mexikói ezüstbányák kiaknázása. A keleti féltekét a tordesillasi szerződés értelmében meghagyták Portugáliának (csak a Fülöp-szigeteket gyarmatosították az 1560-as években). Összességében Spanyolország az akkori világ legnagyobb birodalmát alakította ki. 

A Habsburgok megszerzik a hatalmat

Károly, német-római császár 1516-ban szerezte meg a spanyol trónt. Spanyolország trónjának megszerzése azonban három évtizeddel ezelőtt esélytelennek tűnt. 1497-ben Habsburg Szép Fülöp Kasztíliai Johannával kötött házasságot. Az akkor még meg sem született fiuk, Károly az öröklési rangsorban csak a harmadik helyet foglalta el, így halálesetek sorozatának kellett volna történnie, hogy valaha is spanyol király legyen. Meglepő módon éppen ez történt.

Így 1516. január 23-án I. Károly néven elfoglalta a spanyol trónt. 

Franciaország

 1453-ban véget ért a százéves háború, azonban negatív hatásai sokáig érződtek (katonák és rablóbandák újra és újra feldúlták a vidéket, elpusztítva az épületeket, a termést, ami egyes régiók teljes elnéptelenedését okozta). 

A 15. század végére Franciaországban helyreállt a rend, megerősödött, tehát expanzív külpolitikát kezdett folytatni, mivel európai nagyhatalommá szerettek volna válni. VIII. Károly (1483-98), XII. Lajos (1498-1515) és I. Ferenc (1515-47) is mindent ennek a célnak szentelt alá. A Valois-házból származó XII. Lajos minden tőle telhetőt megtett, hogy külföldön a francia érdekeket érvényesítse. Helyesen ismerte fel, hogy ha az országot nagyhatalommá szeretné tenni, elsőként Itáliát kell meghódítania. Ismét feltámadtak a franciák középkori itáliai ambíciói, viszont ekkor már az európai politikai és katonai helyzet gyökeresen megváltozott. 

XII. Lajos tervei veszélyeztették a Habsburgok Észak-Itália nagyobbik részére kiterjedő birtokait. Franciaország helyzetét nehezítette az is, hogy a Dél-Itáliában található Nápolyi Királyság sem támogatta, sőt ellenségesen fogadta a francia terjeszkedést. Franciaország először katonai erővel próbált nyomást helyezni a Nápolyi Királyságra. XII. Károly megkérdőjelezte II. Aragóniai Alfonz nápolyi király jogait az Anjou-örökségre hivatkozva, és 1495-ben hadsereget küldött Nápolyba. Alfonz rokona, Aragóniai Ferdinánd küldött felmentő sereget. 1503-ban francia sereget megsemmisítették, de a győzelemnek ára volt. Ezután a Nápolyi Királyság a spanyol érdekszféra részévé vált. 

Franciaország szintén kudarcot vallott Németalföld visszaszerzésében. A burgundi hercegek férfiágának kihalása (Merész Károly, 1477) után Burgundi Mária örökölte a tartományokat, és ezzel azok 1482-ben a Habsburg-házból származó férjéhez, I. Miksa német-római császárhoz kerültek. Miksa unokája és utóda, V. Károly
német-római császár egyesítette uralma alatt az összes németalföldi Habsburg-uradalmat. 

Képen: V. Károly világméretű birodalma, melyet nyomatékosított az az elhíresült mondás, mely úgy szól, hogy "Károly birodalmában sosem nyugszik le a nap" 

A francia kakas és a Habsburg kétfejű sas viadala

 Eleinte a két ország nem közvetlenül csapott össze. A franciák először kísérletet tettek a Habsburg érdekszféra szűkítésére. Ilyen próbálkozásokra például a nápolyi területek vagy Burgundia megszerzése során került sor, de ide sorolható a Habsburgok németalföldi kiszorításának kísérlete is.

Az összes próbálkozás kontraproduktívan hatott. Hiszen mindegyik terület Habsburg kéz alá került. Így Franciaország kénytelen volt már közvetlenül harcba szállni legnagyobb ellenfelével.

Megvizsgálták, hogy melyik területen tudnának a leggyorsabban sikereket elérni, és végül arra jutottak, hogy egyedül Itáliában lehet esélyük. 

 A kezdő lépést I. Ferenc tette meg, mivel ki akart törni a stratégiai bekerítésből (hiszen szomszédjai többnyire Habsburg pártiak voltak), így támadást indított a spanyol Navarra ellen, de a harc végül francia földre tevődött át. Ráadásul, az sem segített, hogy Itáliában sem alakultak megfelelően a dolgok. A francia csapatokat kiűzték, így a francia király egyetlen szövetségese, Velence jobbnak látta, ha békét köt. I. Ferenc ebben a szorult helyzetben úgy döntött, hogy személyesen vezet hadjáratot Itáliába. Az 1525-ben lebonyolított hadjárat a páviai csatában csúcsosodott ki. A csatára I. Ferenc biztosan kellemetlenül emlékezett vissza, mivel nemcsak vereséget szenvedett, hanem fogságba is ejtették. 

 A paviai csatával véget ért a francia-itáliai háború, de a franciák elszántságát az is jelzi, hogy rögtön elkezdtek újból szervezkedni. I. Ferenc, miután nyolchavi fogság után hazatért, megkötötte a német-római császár itáliai előretörését rossz szemmel néző pápával, Velencével, Firenzével és a Milánói Hercegséget visszakövetelő Sforzákkal a cognaci ligát. Így újrakezdődött a Habsburg-francia háború Itáliában. 

A cognaci ligát sem lehet eredményesnek nevezni, akárcsak az itáliai háborúkat, de arra megfelelő volt, hogy a császár erőit lefoglalja. Így Szulejmánnak nem kellett aggódnia, hogy a hatalmas Habsburg Birodalommal és erőforrásaival kelljen szembenéznie. 

Képen: Jobb szélen: Az 1525-ös paviai csata, mely a 8.-9. században kezdődő lovagkor utolsó emlékezetesebb összecsapása volt, Bal szélen: a Habsburg-Valois párharc illetve az itáliai háborúk fontosabb műveletei

Írta: Bereznay István 

Képek, szerkesztés: Gyenge Dániel

Források: 

Salamon Konrád - Világtörténelem

Rubicon- B. Szabó János és Korpás Zoltán - Európa mohácsi csatavesztés idején

Történelem II - Szabó Péter és Závody Géza

Herber Attila, Martos Ida és kollektív: Történelem 4, 1500-tól 1789-ig