Ahhoz hogy erről az érdekes témáról értekezzünk, fel kell tennünk egy megkerülhetetlen kérdést. Mit is nevezünk pontosan rendiségnek?

Rendiségnek nevezzük azt a társadalmi formát melyben az emberek/embercsoportok különféle rendekbe szerveződnek valamely hivatás vagy társadalmi hovatartozás alapján, és minden rend különféle feladatot tölt be a népközösségben. A rendi szervezet az emberi kultúra során természetesen kialakuló folyamat. 

A rendiségnek mélyre nyúló történelmi gyökerei vannak: A rendiség tulajdonképpen az ember teremtésének kezdetétől jelen van az emberi kultúrában. Az emberi társadalomban alapvetően egyenlőtlenség van mentális és fizikai tekintetben is, ez alapján oszlanak meg a társadalmi szerepek, feladatok egymás között. A törzsi életmód kialakulásával is a két nem tagjai más-más feladatokban részesültek erejükhöz és mentális adottságaikhoz mérve. A középkor hajnalán kiépülő új, feudális berendezkedés is a rendiség hagyományaira épült. Amikor a nagy birodalmak, királyságok kialakultak a népesség három nagyobb rendre tagolódott szigorú hierarchiába sorolva.

A hierarchia felső fokán a hadakozó-politizáló nemesség állt, akik tapasztalatukhoz, képességeikhez mérten a hadseregszervezéssel, hadakozással, illetve politikai döntések meghozatalával foglalkoztak a királlyal szemben avagy éppen együttműködésével. Az alsóbb társadalmi réteget a jobbágyság tette ki, amely a nemesi birtokokon mezőgazdasági munkákkal foglalkozott, avagy háziiparosként a majorság számára készített szerszámokat, termelőeszközöket. A harmadik társadalmi rend melynek feladata a művelődés, a tanítás, a népnevelés volt az egyház volt, melyből később szerzetesrendek váltak ki és Rómával együttműködve végezték térítő tevékenységüket. Az idők folyamán a rendiség tovább fejlődött Európában és egy új negyedik rend is kezdett kibontakozni az újkor kezdetén ez a városi polgárság volt, mely céhemberekből, városba szökött jobbágyokból, avagy többségében kereskedőkből álltak. Politikai jogot a jobbágyokhoz hasonlóan nem gyakorolhattak ugyanakkor szabadon élhettek valamennyi nemes uralmától mentesen. 

A rendi társadalmat szimbolizáló iniciálé-kép, melyben az egyházi, a nemesi rend és a jobbágyság képviselői láthatók

A történelmi rendiséghez hozzátartozik a céhes ipar kibontakozása is, a céhek az egy ugyanazon hivatást űző polgárok érdekvédelmi tömörülése volt, hogy megvédjék a termékek versenyképességét, és megakadályozzák a kontárok, vagyis a céhszervezeteken kívül dolgozókat, akik nem akartak beintegrálódni a szigorúan működő céhes hierarchia rendjébe. A céhszervezetek a városi önkormányzatoknak voltak alárendelve, nem tartoztak a földesúr joghatósága alá. Emellett több érdekvédelmi tömörülés a királytól kiváltságokban részesült, ezáltal biztosítva további működésüket. A céhszervezetek tehát a hivatás szerint való társadalmi rendeződés példái. 

A hivatásrendiség eszméje arra vezethető vissza, hogy a tizenkilencedik században és a múlt században - XIII. Leó pápa és XII. Piusz pápa részvételével is - kidolgoztak egy olyan társadalomszervezési koncepciót, mely megalkotói szerint azért szolgálná a társadalom érdekét és mozdítaná elő a közjót, mert biztosította volna a népakaratot és a fékek ill. ellensúlyok rendszerét anélkül hogy a parlament felesleges vitáknak és hamis obstrukcióknak színhelyeként hozzon felelőtlen döntéseket. Az az elképzelés mely letette volna az alapjait a valódi népképviseletetnek a kormányzásban ( főként a törvényhozásban ) és szociális jelleggel bírt az a hivatásrendiség volt. A hivatásrendiség egy olyan koncepció, mely a társadalomszervezési formák egyik legújabbjának számít, mondhatni egy haladó és szociális, jobboldali normákkal felépített elképzelésről van szó, melynek gyökerei a 19. század végére nyúlnak vissza.  

Vallási jellegéből kiindulva elsősorban a katolikus egyház kezdeményezte a keresztény gazdasági-társadalmi érdekvédelmi szervezetek megalakítását, olyan szociális megoldásokat belefoglalva, mely megfelelő alternatívát kínál nem csupán a korban egyre több kritikával szembesülő progresszív-liberális rendszerrel hanem a szocialista utópiákkal és a szociáldemokrata ideákkal szemben is.

Mint ahogy említettük a hivatásrendiség a katolikus egyházból indult ki, és ez két jelentős enciklikában, pápai kinyilatkoztatásban öltött testet az egyik az 1890-es években XIII. Leó pápa által tollba mondott, a keresztényszocializmus alkotmányát jelentő Rerum Novarum, a másik az 1930-as évek elején, XI. Pius pápa által íródott  Quadragesimo anno. A Rerum Novarum számunkra azért lehet fontos mementó, mert az első olyan írás volt, mely szembeszegült a szocializmus hamis utópiájával és a szociáldemokrata mozgalmak által gerjesztett egyház-keresztényellenes ateista hangokkal, továbbá a marxizmus materalista történelemszemléletéből kiinduló osztályharc tanára is nemet mondott, s mindezekkel szembefordulva szorgalmazta a kisemberek, a nehézipari munkások, mezőgazdasági munkások, kisvállalkozók illetve földműves gazdák érdekeiért folyó szociális intézkedéseket, melynek társadalmi bázisa a keresztény szellemű szakszervezetek voltak.

Csizmadia-inas egy középkori céhben. A céhek mint az egy hivatást űző iparosok érdekvédelmi szervezetei hatékony védelmet nyújtottak a kontárokkal szemben. A különböző céhszervezetek egyébként közösségi munkában is részt vettek, illetve a közösség érdekeit szolgálva ellátták a várost körülvevő fal egy szakaszának védelmét is.

A Quadragesimo anno is hasonló szellemben íródott, elvi alapja az, hogy minden embernek, embercsoportnak, megvan a maga Istentől kapott hivatása, és ez a hivatás mellyel társadalmunk felemelkedését biztosítjuk a közjó szolgálatával egy fontos feladat, mely megadja evilági életünk értelmét. Szociális jellegűnek mondható ez az enciklika is, mivel hangsúlyozta hogy az egy munkát végző, avagy egymás szomszédságában lakó emberek külön közösségeket alkossanak, melyet nem egy közösségen kívüli személy irányítana, hanem a testületek tagjai közül választanák meg a vezető gárdát. Ezek a kisebb-nagyobb csoportosulások pedig egy nagy testületben az Actio Catholicában egyesültek volna. Kijelenthetjük tehát, hogy ezen társadalomszervezési elképzelés adja leghatásosabb gyógyírjét a szocialisták által generált osztályharcnak, a feudális kiváltságokból (is) eredő társadalmi egyenlőtlenségnek, a nyomornak, és a munkanélküliségnek, emellett gátat szabna a keresztényellenes, materialista irányzatoknak is. A hivatásrendiség amennyire új koncepció olyannyira tiszteli a történelmi hagyományokat és amennyire modern olyannyira érdeke megtartani a már eltűnőfélben lévő szakmákat. Haladó jellegét mégis az adja, hogy ez a rendiség minden ember számára biztosítja a kiszámítható életet, a hatékony érdekképviseletet, és a szolidaritást a dolgozók között.

XIII. Leó pápa a Rerum Novarum és XII. Pius pápa a Quadragesimo Anno c. pápai enciklikák írói

A hivatásrendiséget siettető folyamatok:

• Radikális társadalmi, politikai átalakulások a 19. szd végén és a 20. szd elején, az első világháború csak felgyorsította ezt a folyamatot, mely a régi politikai elit gyökeres megváltozásával, és a kultúra megpuhulásával járt. 
• A marxisták-szociáldemokrata munkásmozgalmak által terjesztett tanok, melyek szembefordultak a kereszténységgel, a régi társadalmi normákkal, és elutasították vak barbarizmussal a múlt örökségét ezt a folyamatot sürgősen meg kellett állítani.
• A káoszhangulatot kijátszó, szélsőséges körök letűnőben vannak a háborút követően és a szoros, bajtársias együttműködésben megerősödött háborús nemzedék a közösségtudat, és a megújult testületi szellem által vezérelve erősítettek meg/avagy juttattak hatalomra bizonyos politikai alakulatokat, ez pedig megadja az alapot a berendezkedéshez. Magyarországon pld. az ellenforradalmat követően a Horthy rendszer alakította a nemzet sorsát, Olaszországban a feketeinges fasiszták arattak dicsőséges győzelmet, és Európa szerte megerősödtek az ellenforradalmi, antikommunista eszmék.  
• A háborút követően az egységet és a szilárd társadalmi rendet igénylő közegben megerősödtek a különféle rendekbe szerveződött csoportosulások.
• Gazdasági világválság, munkanélküliség, szociális gondok

A hivatásrendiség és az abból szárba szökkenő korporativizmus eszméjét számos radikális jobboldali erő támogatta, illetve keresztényszocialista gondolkodók és politikusok, egyházi személyek is. Egyik neves, emblematikus képviselőjük Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök volt. 

Írta: Dániel admin-szerkesztő